Európában az első tudatos környezetvédelmi mozgalmat egy olasz közgazdász, Aurelio Peccei olasz közgazdász alapította meg 1968-ban.
A Római Klub néven ismertté vált mozgalmat a rovarirtó szerek állatokra és emberekre való káros hatásainak felismerése indította el, de nagymértékben elősegítette az úgynevezett Contegrán-botrány is. A Contegrán ugyanis egy speciálisan terhes nők számára készült nyugtató volt, azonban hatására Nyugat-Európa-szerte 10 000-nél is több gyermek jött a világra valamilyen fejlődési rendellenességgel.
Az első Bioszféra Konferenciát 1969-ben tartották, az akkori ENSZ főtitkár, U Thant felhívására. Itt hangzott el nemzetközi szinten elsőként, hogy a környezetvédelem problémája az emberiség egészét érinti, s mint ilyenre, megoldást kell találni. A törekvések komoly eredményének tekinthető az 1972-es Stockholmi Konferencia, valamint a 26 alapelv, mely többek között az egészséges, tiszta környezethez való jogot is lefektette.
A lelkesedés alábbhagyott, amikor kiderült, hogy a lépések nem csak költségesek, de számos ponton ütköznek a gazdasági érdekekkel. Ennek ellenére az 1980-as években egyre több tudományos felfedezés és számos katasztrófa – többek között az ózonlyuk felismerése és Csernobil is – a károsanyag-kibocsátásról szóló nemzetközi egyezmények irányába hatott.
Komolyabb előrelépés azonban az azóta eltelt évtizedekben sem történt. Az 1992-es Rio de Janeiroban tartott Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferencia a fejlődő és fejlett országok közötti ellentéteknek köszönhetően nem volt eredményes, míg a 2002-es johannesburgi Fenntartható Fejlődés Világkonferencián pusztán néhány általános nyilatkozat született, a 2009-es koppenhágai klímacsúcs pedig egyértelmű kudarccal zárult. Az egyetlen nevezetes dátum az elmúlt évtizedek nemzetközi környezetvédelmi törekvései szempontjából az 1997-es Kiotói Konferencia, ahol konkrét számadatok születtek a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására.